Menu
Your Cart

Tudnivalók

Többféle módot is választhatsz a gyermek lábának megmérésére. Tegyél egy üres papírlapot a földre és zokniban állítsd rá a gyereket! Rajzold körbe a lábát többször is, majd a két legtávolabbi végpont közötti távolságot mérd le! Egyszerűsítheted a dolgot azzal, ha a sarkát a falhoz érinted, így nem tud elmozdulni, és ilyenkor elég csak a lábujjakat körberajzolni. Az így mért távolság adja a talpnak a hosszát.

Normál vagy keskeny láb esetén adj hozzá 5 mm-t, szélesebb, erősebb lábfejnél, illetve szandál és bélelt cipő vásárlásánál pedig 7-10 mm-et, így megkapod azt a méretet, amit keresned kell az egyes cipőknél feltüntetett belső talphossz paraméternél.

Például: ha a gyerek teljes talphossza 13,7 cm és normál lábfeje van (se nem túl széles, se nem túl keskeny), akkor zárt cipőből 14,2 cm, szandálból és csizmából pedig legalább 14,5 cm belső talphosszú cipőt válassz!

Mivel a méretezések gyártónként és cipőnként is eltérőek lehetnek, ezért minden esetben ellenőrizd a belső talphosszt! A termékek leírásánál sok esetben feltüntetjük azt is, hogy milyen lábfejre ajánlott az adott modell.

Ha nem találnád, vagy nem vagy biztos a méretben, kérhetsz segítséget a választáshoz telefonon vagy e-mailben.

Az Angyali Cipők honlapján is a webáruházaknál általánosan használt funkciók használhatók. A rendelés menete a következő:

  1. A megvásárolni kívánt terméket az adatlapján található Kosár jelre kattintva lehet kiválasztani, ami így egy virtuális kosárba kerül. A terméket bejelentkezés nélkül is kosárba lehet helyezni, ahhoz azonban, hogy a vásárló adatai a következő vásárlás alkalmával is meglegyenek, és ne kelljen újra kitölteni őket az e célból megjelenő adatlapon, regisztrációra van szükség.
  2. A kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheted, szerkesztheted. Lehetőséged van arra, hogy töröld az adott tételt vagy módosítsd a megrendelt mennyiséget, de azt is megteheted, hogy az egész kosarat kiűríted. Amennyiben szeretnél további termékeket is a kosárba helyezni, úgy egyszerűen csak folytasd a termékek közötti böngészést. Ha minden rendben van és vásárolni szeretnél, akkor a Fizetés gombot megnyomva véglegesítheted a megrendelésedet.
  3. Miután ezt megtetted, a megadott e-mail címre automatikus visszaigazolást küldünk, amely tartalmazza megrendelésed adatait. Ha nem kapsz ilyen levelet, a rendszer nem fogadta el a megrendelést. Kérjük, ez esetben vedd fel velünk a kapcsolatot a Kapcsolat menüpontban szereplő elérhetőségek valamelyikén!
  4. Ha kifizetted a megrendelt termékek ellenértékét (banki átutalás esetén), a megadott e-mail-címre küldünk egy Megrendelés postázva (futárszolgálatnak átadva) visszaigazolást. A termék kiszállítására csak ezt követően kerül sor.

A megrendelés folyamatát a megrendelés lezárásáig a Megrendelés követés menüpont segítségével kísérheted figyelemmel. Itt megtalálhatod az összes eddigi megrendelésedet is, amit webáruházunkba küldtél. Minden megrendelés egy egyedi megrendelés számmal azonosítható.

A webáruházunkban megrendelt termékekhez háromféle módon juthatsz hozzá:

  • futárszolgálat (MPL) segítségével házhoz szállítással,
  • FoxPost csomagküldési szolgáltatással,
  • vagy üzletünkben (2092, Budakeszi, Fő tér 3.) személyesen.

A termékek megjelenített árai tartalmazzák az ÁFA-t és bruttó 15 000 Ft vásárlási összérték felett a házhozszállítás díját. A bruttó 15 000 Ft alatti vásárlások esetén a szállítási költségek az alábbiak szerint alakulnak:

  • futárszolgálattal (MPL): 1630 Ft
  • FoxPost csomagküldés automatából házhozszállítással: 1250 Ft (S csomagméret)
  • FoxPost automatából automatába: 799 Ft (S csomagméret)

Külön csomagolási költséget nem számolunk fel. A szállítási határidő a raktáron lévő termékek esetében a megrendelés visszaigazolásától számított 3 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, a várható beérkezésről írásbeli értesítést küldünk.

A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8 és 17 óra között. Szállítási címként célszerű olyan címet megadnod, ahol a megjelölt napszakban a futárt folyamatosan fogadni tudod.

Fontos! Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a szállítás és visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük, újraküldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő kiegyenlítése esetén áll módunkban ismételten elindítani.

A megrendelt termékek ellenértékét kétféle módon tudod kifizetni:

  • Banki előre utalással
    Megrendelésedet e-mailben igazoljuk vissza. Ebben megírjuk bankszámlaszámunkat és a megrendelés számát, amelyet az utalás adatainak megadásakor a megjegyzés / közlemény rovatba kell beírni. Miután elutaltad az összeget, és azt jóváírják a számlánkon, útjára indítjuk a megrendelt terméket (futárszolgálattal vagy csomagküldő szolgálattal).

  • Személyesen
    Ez esetben üzletünkben (2093, Budakeszi, Fő tér 3.) fizethesz és veheted át a megrendelt termékeket.

A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és a visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát az általad megadott e-mail-címre továbbítjuk.

Néhány általunk forgalmazott cipőmárka rendelkezik a szükséges GYEMSZI/OGYÉI igazolással ahhoz, hogy egészségpénztárnál elszámolhatóak legyenek.

Ezek a márkák a következők:

  • Ponte20
  • Primigi

Ha szeretnéd a cipővásárlást elszámolni egészségpénztárra, a számlázási adatokat az alábbiak szerint kell kitöltned:

  • Számlázási névhez írd be az Egészségpénztár nevét, a Tag nevét és a Tagi azonosítót!
  • Számlázási címhez pedig az Egészségpénztár címe kerüljön.

Például: Medicina Egészségpénztár, Kis Ilona 55639
1037 Budapest, Montevideo utca 5.
A saját neved és címed a szállítási címnél tüntesd fel!

Amennyiben nem vagy elégedett a megrendelt termékkel, nem jó a fazon, vagy a méret, úgy több módot is választhatsz a cserére:

  • Ha teljesen más típusra szeretnéd cserélni a cipőt, akkor élhetsz az elállási jogoddal: visszaküldöd nekünk a terméket és új rendelést adsz le a webshopon keresztül, vagy ellátogatsz személyesen a boltunkba.
  • Ha a cipő tetszik és a fazon is megfelelő, csak a méretet nem sikerült eltalálni, akkor a Szolgáltatásaink alatt található Visszáru / Csere kérelem menüpontra kattintva indíthatod el a cserekérelmedet. Ez esetben csak azonos típusú, de eltérő méretű cipő cseréjére van lehetőséged.
  • Az űrlapon meg kell adnod a rendelésed adataid, a visszaküldés okát, és amennyiben cserélni szeretnél, úgy a választott méretet is be kell írni a megjegyzés rovatba.
  • Ha regisztrál felhasználó vagy, úgy az Eddigi megrendeléseim menüpontból is indíthatod a visszaküldési kérelmet a kis piros nyílra kattintva.
  • Csak olyan cipőt tudunk cserélni, amit még nem hordtak, és amin a címke is rajta van!
  • Ha elindítottad a cserekérelmet, akkor 14 napod van arra, hogy visszaküld nekünk a cipőt. Kérjük, hogy csomagold vissza a terméket a dobozába, majd a dobozt csomagolópapírral vagy fóliával csomagold be, esetleg tedd bele egy nagyobb dobozba, hogy sértetlenül kerüljön vissza hozzánk!
  • A visszaküldés címe: Angyali Cipők Budakeszi, 2092 Budakeszi, Fő tér 3.
  • A visszaküldés díja minden esetben a vevőt terheli, azonban az új megrendelés kiküldésének kedvezményes díja van, ami minden esetben 990 Ft, amit előre utalással tudsz rendezni. Ezt a díjat akkor is ki kell fizetned, ha a megrendelés eredeti összege meghaladta a 15 000 forintot!
  • Ha a cserébe kért termék rendelkezésre áll a cserekérelem pillanatában, úgy visszajelzünk és előkészítjük neked. Amikor visszaérkezett hozzánk az eredetileg rendelt cipő, azonnal küldjük a cserét.
  • Regisztráció után a Fiókom menüpontba belépve követheted nyomon a korábbi visszáru kéréseidet.
  • A boltunkban csak akkor áll módunkban cserélni, ha a személyes átvételi módot választottad a rendeléskor.

Fontos! A csere igényedet a termék készhetvététől számított 14 napon belül kell jelezned felénk írásban és a jelzéstől számítva további 14 napod van a visszaküldésre!

A megrendelt termék kézhezvételétől számított 14 munkanapon belül jogodban áll indoklás nélkül visszaküldeni számunkra a megrendelt terméket. Ha élni kívánsz ezzel a jogoddal, úgy azt írásban, egy nyilatkozat formájában kell közölnöd velünk (postán ajánlott tértivevényes küldeményben vagy e-mailben). Amint megkaptuk ezt a nyilatkozatot, küldünk egy visszaigazolást. A nyilatkozat elküldésétől számított 14 napon belül saját költségeden köteles vagy visszaküldeni számunkra a megrendelt terméket.

Mi a nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 napon belül visszautaljuk neked a termék vételárát. Fontos, hogy a visszatérítés összegébe nem tartozik bele a szállítási díj. Mindaddig nem kell teljesítenünk a visszafizetési kötelezettséget, amíg a visszaszolgáltatott terméket vissza nem kaptuk.

Ha nem rendeltetésszerűen használtad a terméket, és ebből anyagi kár származott (pl. megsérült), akkor annak megtérítési költsége téged terhel.

A visszaküldött csomag kibontásáról és a termék megvizsgálásáról fénykép és videófelvétel is készül. Erre az esetleges későbbi félreértések elkerülése végett van szükség (pl. a visszaküldött termék sérült vagy hiányos volt).

A vásárlástól számított 6 hónapon belül bejelentett hibánál úgy tekintjük, hogy az már a vásárlás pillanatában is fennállt. Amennyiben hibát tapasztalsz, úgy haladéktalanul, de legkésőbb 2 hónapon belül (és a vásárlástól számított fél éves határidőt betartva) jelezned kell felénk a szavatossági igényedet. Ezt az alábbi módokon teheted meg:

  • E-mailben: info@angyalicipok.hu
  • Ajánlott levélben: Divine Messenger Kft. 1112 Budapest, Baradla utca 16.
  • Személyesen: 2092 Budakeszi, Fő tér 3.

Kérjük, hogy minél részletesebben írd le a hibajelenséget, és ha van rá mód, akkor csatolj róla képet is!

A bejelentést követően haladéktalanul felvesszük veled a kapcsolatot, és egyeztetünk arról, milyen módon tudod eljuttatni hozzánk a cipőt. Az esetleges postai költség mindig a vevőt terheli, kérjük, ezt vedd figyelembe!

Miután kézhez vettük a cipőt, megvizsgáljuk annak állapotát és felmérjük a megoldási lehetőségeket. Első körben megpróbáljuk kijavítani a hibát, amennyiben ez lehetséges. Ha a hiba nem javítható, akkor választhatsz, hogy árleszállítást kapsz és tovább használod a cipőt így, vagy cserét kérsz egy ugyanolyan típusú és értékű cipőre. Amennyiben erre nincs lehetőség, és a szavatossági igényed jogos, úgy legvégső esetben visszatérítjük a vételárat. Fontos, hogy jelentéktelen, javítható hiba miatt visszatérítésnek nincs helye!

Ha a hiba keletkezése bizonyíthatóan a helytelen használat következménye (pl. motorozásnál az orr kopása, lyukadás), úgy a szavatossági igényt jogunkban áll elutasítani.

A megrendelés teljesítéstől számított 6 hónap eltelte után azonban már neked kell bizonyítani, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt, és csak akkor tudod érvényesíteni a szavatossági igényedet, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy gyártási hibáról van szó.

Vitás esetekben a vizsgálati díjat 6 hónapig nekünk, azon túl (de legfeljebb 2 évig) neked kell megelőlegezni.

A szavatossági jog érvényesítésének alapfeltétele a 2 éven belüli vásárlás, ezt igazoló nyugta, valamint a lábbeli tiszta állapota.

A megrendelt termékeket Budakeszin található üzletünkben (Fő tér 3.) is átveheted. A nyitvatartási idő az alábbiak szerint alakul:

  • Hétfő - Péntek: 09:00 - 12:00 / 15:00 - 18:00
  • Szombat: 09:00-12:00



A weboldal sütiket használ
Sütiket használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez. Megosztjuk a webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemzőpartnereinkkel is, akik össze tudják hasonlítani más olyan információkkal, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket gyűjtöttek a szolgáltatásaik használatából adódóan.