Nincs annál kényelmesebb, mint amikor a kanapén üldögélve, néhány kattintással rendeled meg a gyerek számára a sportcipőt vagy a váltócipőt. A nyilvánvaló előnyök mellett azonban van néhány tényező, amire érdemes odafigyelni a folyamat során. Ezeket foglaltuk össze.

A legnagyobb kockázatot online vásárláskor az jelenti, hogy rossz méretet vagy nem megfelelő fazont választasz. Egy gyerekcipőboltban a próbálással ezek a kérdések természetesen hamar tisztázhatók, de létezik erre megoldás akkor is, ha inkább az interneten, gyorsan és kényelmesen szeretnéd megrendelni a megfelelő cipőt.

Otthon is lehet mérni

Azokról a módszerekről és trükkökről, amelyek segítségével otthoni körülmények között is viszonylag pontosan meg lehet mérni a gyerek lábát, korábban már írtunk. A legegyszerűbben akkor jársz el, ha szemed fényét egy papírlapra állítod (lehetőleg legyen rajta zokni), körberajzolod a lábfejét, majd a megméred a nagylábujj és a sarok közötti távolságot. Ha ehhez az értékhez normál vagy keskeny lábfejnél 5 mm-t hozzáadsz, akkor megkapod kiválasztandó cipő belső talp hosszát. Erősebb lábfejnél, illetve bélelt cipő vagy szandál vásárlásánál a 7-10 mm korrekció indokolt.

Ezt az értéket, vagyis a belső talphosszt (BTH) egy valamire való gyerekcipő webáruház feltünteti az oldalán. Nálunk, az Angyali Cipők weboldalán ez az információ a termék adatlapjának alsó részében olvasható (a Belső Talphossz fül alatt). Ennek ismeretében nagy eséllyel jó döntést fogsz hozni a kinézett cipő méretének kiválasztásakor.

Kérdezz, érdeklődj

Gyártóként és modellenként is gyakran eltérőek lehetnek a méretezések, ezért a belső talphosszt mindig ellenőrizni kell. A termékek leírásánál sokszor feltüntetik azt is, hogy milyen lábfej esetén (normál, széles, magas rüsztű, stb.) javasolják a viselését.

Ha ezeket az információkat nem találod, vagy megtalálod és még mindig bizonytalan vagy a méretet vagy a fazont illetően, érdemes segítséget kérned az adott webáruház kommunikációs csatornáin keresztül. Az Angyali Cipőknél telefonon, e-mail-ben vagy Facebook Messengeren keresztül is készséggel adunk tanácsokat (elérhetőségeinket a Kapcsolat menüpont alatt találod).

Elállás, csere, szavatosság

Bár a cikk elején a kockázat kifejezést használtuk, az online cipővásárlásnak valójában nincs igazi kockázata. A vásárlókat ugyanis számos olyan jog megilleti, amelyek jelentősen csökkentik azt, tanácsos tehát ezekkel tisztában lenni.

Ha nem megfelelő méretet választottál, nem jó a fazon, vagy egyszerűen még sincs szükséged a megrendelt cipőre, két lehetőséged van: a kézhezvételtől számított 14 naptári napon belül elállsz a vásárlástól vagy cserét kérsz. Előbbi opciónál indoklás nélkül visszaküldheted a terméket, aminek költsége a legtöbb esetben téged terhel, ez képezi tulajdonképpen a kockázatot. A cserére vonatkozó eljárások webáruházanként eltérnek, de a szállítási díj legtöbbször itt is téged terhel.

A termékhibáktól a kellékszavatosság védi a vásárlót. Ha a hibát a vásárlástól számított hat hónapon belül észleled és jelzed, akkor az eladó köteles a terméket megjavíttatni vagy kicserélni. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy árleszállítás vagy a vételár visszatérítése illet meg. Fontos tudni, hogy a hat hónapos határidőt követően neked kell bizonyítanod, hogy a hiba már a vásárlást pillanatában fennállt. A kellékszavatosság egyébként 2 évig érvényesíthető.

Minden webáruház esetében érdemes elolvasni az elállásra, a cserére és a szavatosságra vonatkozó eljárások részletes leírását. Az Angyali Cipők honlapján ezek az információk ezen az oldalon érhetők el.

Az interneten kényelmesen és gyorsan lehet vásárolni, a cipők esetében azonban van néhány tényező, amikre érdemes odafigyelni.